Milyen gyakran frissítsünk?

2011.08.04. 11:23

A címben szereplő kérdés körülbelül heti háromszor hangzik el irodánkban különböző ügyfelek szájából, így úgy gondoltuk, írunk róla egy rövidke bejegyzést. Persze nem jó, ha túl sokszor, és az sem ha túl ritkán. Ám a lehető legrosszabb amit tehetünk az a rendszertelen Facebook használat. Na de mennyi is az annyi? Először is, ezt cége válogatja, nem illik mindenkire ugyan az a séma. De ezért is vagyunk mi itt!

Legfontosabb tanácsunk így hangzik: Csak annyira vagy jó, mint a legutolsó bejegyzésed!

Mikor bejelentkezünk Facebook-unkra, az első dolog, amit meglátunk, az a hírfolyamunk. Szeretnénk, ha ez tele lenne céges üzeneteinkkel? Nem. És ha elvesznének híreink ezernyi más bejegyzés között? Azt sem. Ezért kell meghatároznunk, hogy a célközönségünk és cégünk számára milyen az ideális frissítési ráta. Azért is fontos ez, mert ha nem látszunk, akkor sajnos nem is létezünk a fogyasztó számára. Minden cég és helyzet egyedi, de azért van egy két általános érvényű tanácsunk is.

     1.       Minimum napi egy bejegyzés, ez alól nincs kibúvó.

     2.       Kettő jobb, mint egy, három még inkább. Három frissítés megfelelően elosztva már kellő esélyt ad arra, hogy célközönségünk lássa az üzenetünket.

     3.       Ne azonos időpontokban posztoljunk. Ha változó időpontokban írunk, akkor nagyobb az esélyünk arra, hogy lássanak minket, hiszen célközönségünk Facebook felhasználási szokásai sem homogének.

     4.       Kérdezzünk, fotózzunk, videózzunk! Röviden, ne csak önmagunkról szóló kijelentésekkel dolgozzunk, izzítsunk beszélgetést!

     5.       Ismerjük a célközönségünket! Tudjuk, mit várnak tőlünk és miért váltak rajongóinkká az oldalon!

     6.       Figyeljük statisztikáinkat! Ebből láthatjuk, milyen témájú és hangvételű bejegyzések tetszenek leginkább rajongóinknak.

Reméljük, tudtunk segíteni!


   - Myrtis Creative -  

A bejegyzés trackback címe:

https://socialnetworks.blog.hu/api/trackback/id/tr343124894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása