Nem, nem a régi popdalt vesszük elő a bakelit lemezek sokaságából, hogy a közösségi média szempontjából elemezzük a szám szövegét, hanem a Facebook által tegnap bejelentett, felújított új Hírfolyamról lesz szó. Az új News Feed-et tegnap mutatták be, és élőben is követni lehetett az előadást a Facebook Live Streamen, amit a fejlesztők tartottak.

Személy szerint én nagyon élveztem a több órás bemutatót; élvezetes és izgalmas prezentálásból a Facebook dolgozói tőlem megkapták a csillagos ötöst – már nem először. Természetesen a lényeg nem az előadás stílusa volt, ezért inkább nézzük meg azt, hogy milyen változások is érintik hamarosan a legtöbb felhasználót.

Az innovációt meg tudjuk fogalmazni egy mondatban is: a bal oldalon lévő sáv szélessége csökkenni fog a hírfolyam javára. Így a hírfolyamban látható képek nagyobbak, hangsúlyosabbak lesznek – emiatt terjedt el az a pletyka is, hogy ezt az új stílust a Google+ imázsa inspirálta. A képek és videók nagyobb megjelenése azonban nem az egyetlen változtatás: az úgynevezett „sub feeds” által nagyobb teret kapunk, hogy kontrolláljuk, mit is akarunk látni a saját hírfolyamunkon. Hogy ezek a kiemelések milyen befolyással lesznek a hirdetésekre (pl. a promoted post-okra, a suggested page-ekre), az még nyitott kérdés - egyik fejlesztő sem beszélt erről a hatásról.

dfh.png
Ilyen volt…

Mindezek a változtatások, innovációk a hatalmas (és egyre növekvő) mobilos felhasználó közösségre vezethetők vissza - a képekre fókuszálást egyértelműen ez a felhasználói réteg inspirálta.

 

dsg.bmp

...ilyen lesz!

Hogy a változások mikor érik el konkrétan Magyarországot, az még kérdés, hiszen a Graph Search-re is még csak várólistásak vagyunk; mindenesetre érdemes a élmény-képek megosztását gyakorolni a vállalatoknak is, hiszen a Pinterest és Instagram sikerei is azt mutatják, hogy a híres közhely nem hazudik: néha egy kép többet mond minden szónál.


Forrás:

http://new.livestream.com/facebooklive

Írta:

Novák Rebeka

A bejegyzés trackback címe:

https://socialnetworks.blog.hu/api/trackback/id/tr795123455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása