Fél év telt el azóta, hogy megnyerted a Cukorhegy díjat és a vele járó pozíciót. Hogy érzed magad a Myrtis Creative-ban?

389429_3268531811569_2058102232_n_3.jpgKöszönöm szépen, nagyon jól érzem magam. Nagyon nagy boldogsággal töltött és tölt el mai napig, hogy a szakdolgozatomnak köszönhetően jutottam hozzá ehhez a pozícióhoz. Igyekeztem a lehető leghamarabb belerázódni a pörgésbe és a gyakorlatba átültetni az addig tanultakat.




Meglepődtél, amikor kiderült, hogy te nyerted a pályázatot?

Nagyon elérzékenyültem, mivel ez előtt soha nem nyertem semmit, igaz nem is voltam egy nagy versenyző típus, ez valahogy kimaradt az addigi életemből. A Cukorheggyel viszont máshogy voltam… Kíváncsi voltam, hogy az főiskola falain kívül hogyan állja meg a helyét a munkám, és szerettem volna egy igazán klassz megmérettetésen részt venni. Hihetetlenül jó érzés a győzelem. Maga a tény, hogy az első szakdolgozatot sikerült határidőre leadni, és minden szempontnak megfelelően (külső és belső konzulensek véleménye, formai követelmények, kutatás, stb.) már önmagában győzelem. Ezt a “de jó, végre túl vagyunk rajta, megcsináltam!” érzést csak überelni tudta a Myrtis által meghirdetett Cukorhegy (Zuckerberg) díj. A díjjal járó pozíció pedig a koktélcseresznye volt a Cukorhegy tetején. :) Csak ajánlani tudom!

 

Milyen projektekben, tenderekben vettél részt ez idáig?

Már az első munkanapomon egy brief-et tanulmányoztunk, amely a Nestlé babatápszer social media megjelenésével kapcsolatban érkezett. A tenderanyagot csapatban állítottuk össze, én végeztem a konkurenciaelemzést, és összegyűjtöttem a közöttük látott legjobb példákat, együtt ötleteltünk, stb. Ezt követően a Nestlének tartott prezentáción is részt vehettem. Igazán érdekes és izgalmas volt “élesben” megtapasztalni, milyen a hús-vér ügyfélnek tartott prezentáció. A tendert végül meg is nyertük. Ezen kívül még részt vettem a Myrtis ráncfelvarrott honlapjának szövegezésében, illetve én készítettem azt megelőző kutatásokat.

 

Milyen a Myrtis csapat (mutasd be őket picit), hogyan fogadtak a kollégák?

Fiatalos, lendületes, kreatív emberek vesznek körül nap, mint nap és jó érzés ilyen munkatársakkal dolgozni. Nagyon segítőkészek, közvetlenek, ezért úgy érzem egy igazi csapatba csöppentem. A kezdetektől fogva számíthatok rájuk, ami nagyban segítette a beilleszkedésemet és a további fejlődésemet.

SAM_1246.JPG

Szoktatok együtt bulizni?

Igen, már volt rá példa hogy egy-egy jól sikerült csapatépítő, vagy győztes tender ünneplése után sort kerítettünk rá. Ezek az alkalmak mindig nagyon vidáman telnek, hiszen jó érzés együtt kiereszteni a fáradt gőzt, tapasztalatokat cserélni. A csapat hatékony együttműködése érdekében úgyszintén fontos szempont, hogy ne csak a munkában, de azon kívül is megismerjük egymást, közös élményeket szerezzünk, amiket akkor is fel tudunk emlegetni, amikor nyakig ülünk a munkában.

 

Mi a feladatod? Hogyan néz ki egy napod?

Reggelente szokásosan elolvasom a beérkezett e-maileimet, majd együtt kávézunk a kollegákkal, megbeszéljük, ki mit csinál aznap. Két munkatársammal folyamatosan egyeztetünk a tartalommenedzsmentet illetően, ezekhez a lehető legfrissebb social media-val kapcsolatos újdonságokat összegyűjtjük. Posztokat, szakmai cikkeket írunk és szerkesztünk, folyamatosan figyeljük a belső és külső projektekkel kapcsolatos változásokat. Általában hétfőn szokott projektmegbeszélés lenni, ekkor derül ki, kinek mi lesz a heti feladata. A szerda délelőtt pedig menetrendszerűen ötleteléssel telik. Ez a kedvencem, hiszen ez az a nap, amikor mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját és határtalan kreativitását. Sziporkázunk, a beszélgetés közben nagyon jókat nevetünk, és a végeredmény mindig valami klassz, amit még senki nem csinált előttünk. A hét további napjaiban ennek megvalósítására törekszünk. :)

 

Miről szól a szakdolgozatod? Össze tudnád röviden foglalni?

A szakdolgozatom a „Márkakövetés a Facebook-on”címet kapta. Azért esett erre a témára a választásom, mert nagyon aktuális, hiszen nap, mint nap szembesülünk azzal, hogy a hagyományos médiafelületeken való megjelenés már kevés, mivel óriási a reklámzaj. Megváltozott a fiatal fogyasztók médiafogyasztási szokása és a kommunikáció színtere is egyre jobban digitalizálódott. Lassan a vállalatok is rájönnek: más helyen, és máshogyan kell megszólítania a fogyasztót, ha azt akarják, hogy figyeljenek rájuk. A márka sorsa a felhasználók kezében van; rajonganak érte, szeretetmárkát csinálnak belőle, követik, eltérítik, vagy rossz esetben akár el is hagyják. Ezeknek a bonyolult kapcsolatoknak elsőszámú színterévé vált a Facebook. Azon túl, hogy a vállalat integrált kommunikációjába beépít egy-egy online kampányt, rádöbbentek, hogy ettől sokkal több lehetőség is adott: valóban megszemélyesíthetik a márkát, szórakoztatva edukálhatnak, értékes tartalommal, valódi megoldásokkal támogathatják vásárlóikat.

Ha viszont a márka/vállalat nem ismeri fel, és nem használja ki ezt a megjelenési felületet, akkor is ott lesz, csak épp nem fog róla tudni. Ellenben ha továbbra is saját kezében akarja tartani a sorsát, azt immáron a fogyasztókkal karöltve kell megtennie.

Kíváncsi voltam merre tart ez a hullám, hiszen a reklámozás történetében ezzel új fejezet nyílt. Érdekelt, hol van az a kényes egyensúly, amit szem előtt tartva eleget tehetnek a fogyasztók preferenciáinak, ugyanakkor nem sok, nem tukmál, hanem valami pluszt ad, és közvetlenebb kapcsolat kialakítására törekszik.

-----

A nagy érdeklődésre való tekintettel ebben a félévben is meghirdetjük az előző félévben alapított Cukorhegy díjat, amelyre 2012. december 15-ig pályázhatnak azok a hallgatók, akik közösségi média marketing és kommunikáció  témában írják a szakdolgozatukat. A nyeremény egy negyedéves, fizetett gyakornoki pozíció nálunk, a Myrtis Creative-nál! A részletekről a weboldalunkon olvashattok! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://socialnetworks.blog.hu/api/trackback/id/tr694895672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása