Ha volna két életem… avagy a Second Life lehetősége

Az információs társadalom és az internet, a valósággal összefonódott virtualitás mára jelentősen uralja a mindennapjainkat. Komfortos szimbiózisban élünk gépeinkkel, eszes kütyüinkkel, s „tágra zárt szemekkel” bámuljuk monitorjainkat valós és létrehozott, virtuális identitásainkkal.

 „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő”- mondta William Shakespeare. Ha ez valóban így van, akkor a virtuális (játszó)térre ez még inkább igaz. A szereplők csak ritkán lebbentik fel fátylukat, s élvezik a névtelenség és arctalanság misztériumának igencsak elviselhető könnyűségét. A drámaíró óriás gondolatait folytatva: „Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...”, hiszen minden ember számos szerepet tölt be, és valamennyinek meg kell felelnie napról-napra abban a darabban, amit életnek hívnak. Egyszerre gyermek és szülő, társ, férj, vagy feleség, diák, vezető, vagy éppen alkalmazott… a probléma csak az, hogy gyakran úgy érezhetjük, a forgatókönyvet író tollat nem mi vezetjük a megtölteni kívánt valóság nevű papírlapon.

Élete könyvét mindenki másként képzeli el. Van, aki kalandregényt szeretne, mások romantikus leányregényről álmodnak, és akadnak, akik „beérik” egy ütős siker sztorival. Egy tehát közös bennük, a lényeg a „hepiend”. Ha a drámai műfaj adott, akkor legalább bízunk benne, hogy komédia lesz és nem tragédia. De vajon valóban mi nevetünk a végén, vagy nevetség tárgyává válunk? Talán éppen ezt elkerülendő választjuk azt a bizonyos második életet, mellyel az online tér kecsegtet. Ez az exhibicionizmus paradicsoma, ahol bárki új személyiséget próbálhat ki, új jelmezt ölthet a kibertér próbafülkéjében (de vigyázzon, nehogy a végén ő legyen a „bohóc”).

A Second Life egy olyan virtuális világ, melyet a Linden Research, Inc fejlesztett ki 2003-ban, a figyelem fókuszába azonban csak évekkel később került. Napjainkra pedig a regisztrált felhasználók száma meghaladja a 20 milliót.

Az alkotók célja az volt, hogy egy olyan önfenntartó mesterséges világot teremtsenek, amelyben a felhasználók által képzelt közegben, az általuk életre hívott mozgó avatárokon keresztül kapcsolatba léphetnek egymással. Itt bárki a való világhoz hasonlóan élheti napjait, leszámítva azt az „apró” különbséget, hogy szinte akárki lehet és akármit tehet. A lehetőségek tárháza tehát széles. Azon túl, hogy testre szabják saját karakterüket, ismerkedhetnek, miközben a programok garmadájából szemezgetve építhetik szociális hálójukat. Természetesen a virtualitás keretein belül. Miután kiber „Frankensteinként” létrehozzák saját teremtményüket, melyekhez nem csupán öltözéket és egyéni stílust, de gesztusokat is rendelhetnek, kommunikálhatnak egymással, saját virtuális fizetőeszközzel vásárolhatnak, vagy éppen ingatlant szerezhetnek. Ezen kívül lehetőségük van kibontakozni, szellemi tevékenységet végezni, szabadjára engedhetik a bennük rejlő kreativitást és adózhatnak a művészeteknek is. A tudásra éhesek szellemi táplálékot is fogyaszthatnak, mégpedig a világ legrangosabb felsőoktatási intézményeit felvonultató virtuális egyetemeken. Olyan földtől elrugaszkodott ötletek is megvalósításra kerültek, mint a purgatórium, ahol megszabadulhatnak lelki szemétgalacsinjaiktól a betérő „cybergyerekek”. Félelmetesen hangzik nemde?!

A Second Life-ot gyakran játéknak nevezik, azonban korántsem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb kategória. Itt ugyanis „nem babra megy a játék”, vagyis nincsenek különböző szintek és pályák, amelyeket bizonyos számú elért ponttal lehet teljesíteni, nincsenek győztesek, sem vesztesek. Ez az antropomorf „E-világ” egyfajta egyenlőség érzetet nyújt, hiszen mindenki azonos feltételekkel indulhat, nem úgy, mint az e világi életben. Az itt megalkotott karakterek reprezentálhatják a felhasználók virtuális valóját, de akár teljesen más testet is ölthet az, aki csatlakozik.

A virtuális környezet kalandra hív minket, s gyakran elragadja csalfa varázsával azt, aki ide belép, mielőtt felhagyna minden reménnyel. Azt, hogy virtuális paradicsom-e, vagy inkább pokol, mindenki döntse el maga. 

Írta: Varga Viktória

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.