Tudjuk, hogy érdekesen hangzik a cím, de higgyetek nekünk, fontos, amit ide leírunk!

     1.       Kísérletezni, kísérletezni, kísérletezni!
Az új ötletek kipróbálása és az az eredmények mérése elengedhetetlen és olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez a közösségi médiában viszonylag könnyűnek mondható. Éppen ezért célszerű minden jó ötletünket bevetni, egészen addig, amíg meg nem találjuk a lehető legjobbat.

     2.       Bizonyíték nélkül semmit se mondjunk!
Ha egy módszer működik, azt a számok igazolni fogják! Ami nem mérhető, az nincs!

     3.       Egyedül kezdünk, de csapatban fejezzük be
Ha egy „őrült jó” ötletünk van, bizony csak az „őrült” részt fogják látni belőle az emberek. Egészen addig, amíg nem válik be…

     4.       Másoknak ez nem fog tetszeni
Egyértelmű, hogy a világ legjobb ötlete mindig a sajátunk. És az is nyilvánvaló, hogy mások szerint ez nem így van. Lesznek mindig kritikusaink, akiket érdemes lehet meghallgatni, ugyanis tanulhatunk a mondanivalójukból.

     5.       Másolni fogják a tervünk
Amint valami sikeres, rögtön megjelennek az utánzók is. Folyamatos innovációval (első pont) maradhatunk a konkurencia előtt.


   - Myrtis Creative -  

A bejegyzés trackback címe:

https://socialnetworks.blog.hu/api/trackback/id/tr643224447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása