Ámbár a dotkom lufihoz fűzött remények és ábrándok hamar szertefoszlottak, - vagy ahogyan mondani szokták, kidurrant, - az üzleti célt szolgáló internetes alkalmazások parazsa csak ezután jutott igazán oxigénhez, s azóta is nagy lánggal ég, melyet egyének és szervezetek együttesen táplálnak.

Mára a közösségi média létjogosultsága szinte megkérdőjelezhetetlen, elterjedtségét és hatékonyságát pedig statisztikai adatok támasztják alá. Felhasználási területe egyre bővül, és elmondható, hogy rövid időn belül teret hódított, kezdve a privát szféra bekebelezésével, amit követően az üzleti szektort is sikeresen gyűrűzte be.

A kkv szektor és a közösségi média helyzetéről tartott előadásunkból kiderült, hogy ámbár a facebook és alapvetően a social platformok egyre elterjedtebbek, a hazai kis- és közepes vállalkozások számára még mindig kihívást jelent az internet nyújtotta lehetőségek megfelelő és hatékony kihasználása. Az networking lehetőségeit elutasítók többnyire az idő és a szakmai háttér hiányára hivatkoztak, de az okok között szerepelt a kezelés bonyolultsága, a relevancia hiánya, valamint a reklámozás szükségtelensége is. A felsorakoztatott indokok többsége orvosolható, utóbbi pedig egyenesen érthetetlen, hiszen a piaci verseny óriási, ma már a jó bornak is kell cégér.

Egy a Marketing Commando által frissen végzett kutatásból azonban egyértelműen kiderül, hogy alapjaiban változott meg a vállalkozások marketing eszközkészlete. Olyan szignifikáns eredmények születtek, mint például a televízió kistestvéreként emlegetett rádió kiesése a hirdetési körből. Ha pedig egy ilyen konvencionális hirdetési csatorna szűnik meg létezni a vállalkozások számára, mint marketingkommunikációs platform, akkor annak bizony nyomós oka kell, hogy legyen. Egy biztos, az online marketing eszközök térnyerésével egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a Facebook-ra a vállalkozók.

myrtis_mc.PNGForrás: Marketing Commando

Az ábrából egyértelműen kiderül, hogy öt új eszköz került a top tízes lista élmezőnyébe, lekörözve ezzel olyan stabilnak hitt felületet, mint például a rádió. Érthető és indokolt is egyben az online marketing eszközök népszerűsége, hiszen nem csak meglehetősen költséghatékony és eredményes, de mérhető is. Segítségükkel lényegesen alacsonyabb ráfordítással is kivitelezhető egy sikeres kampány.

Míg az kezdő vállalkozások szűkebb, addig a fejlődők valamivel bővebb marketing eszköztárat használnak, s értelemszerűen a piacvezetők rendelkeznek a legszélesebb palettával. Alapvetően elmondható, hogy amíg a honlap használatának gyakorisága viszonylag magas valamennyi kategória körében, addig a Facebook nyújtotta lehetőségeket leginkább az induló vállalkozások igyekszenek kihasználni, a tömegmédia „fegyverével” pedig jószerint csak a nagyvállalatok élnek. Legnagyobb százalékban az induló vállalkozások alkalmaznak blogot (24%), míg a nagyobb társaságok esetében ez már csak 14%. Egyértelmű az összefüggés tehát a választott reklámeszköz és a rendelkezésre álló büdzsé között, vagyis a cégek által alkalmazott hirdetési eszközök száma is egyenesen arányos a bevétellel. Ebből következik, hogy a legalacsonyabb bevételt realizáló vállalkozások a könnyen hozzáférhető, és leggyakrabban használt eszközöket alkalmazzák, mint például a saját honlap, a Facebook, vagy a szórólapok, míg az egymilliárd forintot meghaladó bevétellel bíró vállalatok eszköztára sokkal nagyobb területen mozog.

Az is kiderült a kutatásból, hogy a cég profiljától függően a B2C cégek 59%-a, a B2B vállaltoknak pedig csaknem 42%-a használ Facebook oldalt. Az „arckönyv” tehát továbbra is a legmeghatározóbb közösségi oldal és egyben az egyik legjelentősebb online marketing eszköz is.

Érdekes eredmény látott napvilágot a MAMASZ felmérése során is, mi szerint a döntéshozók ma már elsősorban nem szakemberektől tanulnak, hanem egyéni úton, könyvekből szerzik a cég marketing tevékenységéhez szükséges ismereteket. Ez egyfelől értékelendő és kétségkívül hasznos, másfelől viszont kockázatot is rejthet magában. Ámbár az online eszközök óriási segítséggel lehetnek a piacra lépés során, a széles kínálat mégis tévútra terelheti a bizakodó – és gyakran laikus – felhasználót. Ez abból fakad, hogy az eszközök tárháza nagy, a választás pedig sok esetben nehéz. Ezért nagyon fontos, hogy mielőtt letesszük a voksot valamelyik platform mellett, vegyük figyelembe a kompetenciáinkat, erőforrásainkat és nem utolsó sorban azt az üzletágat, amelyikben tevékenykedünk. Egy jól megválasztott eszköz fél siker lehet, míg ugyanennek a fordítottja is igaz.

Forrás: KKV felmérés

Írta: Varga Viktória

A bejegyzés trackback címe:

https://socialnetworks.blog.hu/api/trackback/id/tr784819557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása