Mikor úgy döntünk, megjelenünk cégünkkel az interneten valamilyen közösségi oldalon, rengeteg dolgot szem előtt kell tartanunk. A legalapvetőbb melléfogásokat érdemes elkerülni; bár attól még, hogy ezeket sikerül, nem szabad elbíznunk magunkat, mert a hibák és hiányosságok…

A nyár utolsó hónapjának elején egyesek már túl vannak egy, vagy több nyaraláson, mások pedig még csak előtte állnak. Mindkét csoport szerencsésnek mondhatja magát, hiszen jó kiszakadni olykor egy hétre a mindennapokból—ám kinek mit jelent pontosan ez az elvonulás?…

Az önéletrajzodat olvasgatva volt egy nagy ugrásod: amerikai portálok optimalizálást koordináltad épp, majd 180 fokos fordulattal hazajöttél, és itthon kezdtél vállalkozásba. Nem bántad meg az éles váltást? Nem, hiszen mindig valami mást kellett csinálnom, valami újba kellett…

süti beállítások módosítása